Idén 30 százalékos bővülés várható az internetes vásárlásban

MTI Sajtóadatbank, 2015. augusztus 31. 08:33

Az internetes vásárlás sokkal gyorsabban növekszik, mint "bármi más", ebben a szektorban az előző évhez képest erre az évre nagyjából 30 százalékos bővülés várható - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorfolyamában.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölte idei második becslésének adatait, amely szerint júniusban felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése. Az egy évvel korábbihoz képest az előző havi 4,4 százalékos növekedés után júniusban 7,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene. Az árucikkek széles körére kiterjedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 29,2 százalékkal emelkedett.
 

Glattfelder Béla az M1-en azt mondta: már több mint két éve növekszik a magyarországi kiskereskedelmi forgalom. Az államtitkár szerint ez a nagymértékű vásárlói bizalommal függ össze. Az emberek bíznak abban, hogy jövedelemnövekedésük a jövőben is fennmarad, emellett Magyarországon folyamatosan nőttek a bérek, nőtt a foglalkoztatottság. Van miből vásárolniuk az embereknek - szögezte le Glattfelder Béla, aki szerint ez mind a kiskereskedelmi forgalom bűvölését segíti.
 

Az államtitkár kitért arra is, hogy az emberek egyre kevésbé vesznek részt személyesen a vásárlásban, az internet olyan értékesítési forma, amellyel egyre többen élnek. A számítások alapján idén nagyjából 30 százalékkal több árut vásárolnak az emberek interneten, mint egy évvel korábban.
 

A KSH adataiból az is kiderült, hogy az előző évhez képest a könyv- és újságértékesítés 1,4 százalékkal csökkent. Az államtitkár elmondta: nem csak az árukat, a híreket is egyre többen az interneten szerzik be.

Kulcsszavak: e-commerce e-kereskedelem

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05