Az internetes szálláshely-szolgáltatás negyven százalékkal emelte a belvárosi lakások iránti keresletet

MTI Sajtóadatbank, 2015. augusztus 4. 15:33

Az internetes szálláshely-szolgáltatás terjedése felpörgette a lakáspiacot Budapest belvárosában, a forgalom egy év alatt 40 százalékkal, míg az árak ötödével emelkedtek az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat  adatai szerint.

A használt téglalakásoknál 20 százalék körüli áremelkedés tapasztalható az idei első félévben, az egy évvel korábbihoz viszonyítva viszonyítva, míg a kereslet 40 százalékkal növekedett - írták. Ttavaly az első félévben Budapesten 17 ezer használt lakás cserélt gazdát, ebből 2200 jutott a belvárosra, vagyis az V.-VI.-VII. kerületre. Idén az első félévben mind a teljes, mind pedig a belvárosi forgalom 40 százalékkal haladta meg a múlt évit.
 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI érdeklődésére közölte: a hivatal országosan július 1-jén indította a nyári ellenőrzéssorozatát, amely többek között az online szálláshely-hirdetésekre is kiterjed. A NAV tájékoztatása szerint az online szállásportálokon keresztül lakásukat bérbeadó tulajdonosok tevékenysége egyéb szálláshely-szolgáltatásnak minősül, amely engedélyhez kötött és csak adószámmal lehet végezni. Ehhez a NAV-hoz történő bejelentkezést megelőzően az adott település jegyzőjétől szálláshely-üzemeltetési engedélyt kell beszerezni.
 

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatást általános forgalmi adó terheli, az alkalmazandó adómérték 18 százalék. Azonban nem kell feltétlenül áfát fizetni, mivel a jogszabály az adóalanyok részére lehetőséget biztosít 6 millió forintig alanyi adómentesség választására. Ez az összeg éves szinten értendő, amennyiben valaki a tevékenységet év közben kezdi, úgy a 6 millió forintra vonatkozó feltételnek időarányosan kell megfelelni.
 

A fizető-vendéglátó tevékenységet folytató adózó - aki nem egyéni vállalkozóként egyéb szálláshely-szolgáltatási tevékenységként biztosít szálláshelyet az adóévben ugyanannak a személynek 90 napot meg nem haladó időtartamra - az önálló tevékenységből származó jövedelem megállapítása helyett tételes átalányadózást is választhat, ha a tevékenységet a tulajdonában vagy haszonélvezetében lévő lakásban vagy üdülőházban folytatja. Az adó éves összege szobánként 32 ezer forint.
 

A NAV a szolgáltatást nyújtókat "próbavásárlással" ellenőrzi. Aki nyugtát, számlát nem ad 1 millió forintig terjedő bírságra, aki engedély nélkül végzi a tevékenységét további vizsgálatokra és bírságra is számíthat.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09