Dizájner tervezte újra a Facebook női és férfi alakját
Caitlin Winner, dizájner újraalkotta a Facebookon megjelenő női és férfi figurát. Úgy vélte, komoly aggályokat vetnek fel az eredeti alakok.
Lehet, hogy sokaknak fel sem tűnne, pedig haamrosan módosulnak a már jól ismert Facebook nemeket ábrázoló ikonjai. Nemrég a logót dizájnolták át – ezt biztos, többen észrevették. Most pedig az oldalon megjelenő női és férfi alakok alakulnak át.
Caitlin Winner, dizájner formázta újra a figurákat. Az első dolog, amit átalakított, a női ikon válla volt, amely robosztus formájával túlságosan férfias jegyeket tükrözött. Ráadásul a kép bal oldalán nem is volt rendes válla az alaknak, ugyanis a férfi ikon eltakarta azt.
A váll „rendbetétele” után sem állt meg a munka. A Darth Vadert idéző gallért is kiiktatta, majd próbálta nőiesebbé formálni a figurát. Íme a folyamat és a végeredmény:
A férfi formával szintúgy nem volt megelégedve. Egy újtípusú férfialakot alkotott meg, melynél a női formához hasonlóan kiiktatta a gallért. Elmondása szerint, az ismerősnek jelölés ikonnál is – legyen szó nőről vagy férfiról – ez az ábra jelenik meg, és túlságosan férfias jegyeket tükröz.
A két formát végül azonos méretűre formálta, majd végül úgy döntött, a férfi forma helyett a női alakot helyezi előtérbe, ezzel az egyenlőtlenséget fordított irányba mozdítva el.
Bár a változásokat még nem vezette be a Facebook, várhatóan hamarosan ez is megtörténik majd.
Forrás: Medium.com
Kapcsolódó cikkek
- A gyerekmunka ellen is küzd az üzleti élet facebookja
- Új logót kap a Facebook
- Egyszerűen megvédhetjük Facebook fiókunkat
- Kérdésekkel bombázták a Facebook-vezért
- A Facebook új alkalmazása az energiahatékonyság szolgálatában
- Új algoritmussal újít a Facebook
- Korlátlanul facbookozhatnak a Telenor kártyás ügyfelei
- Újraértelmezi a személyre szabott reklámokat az IBM és a Facebook
- PGD tikosítással védhetjük Facebook-fiókunkat
- Animált GIF-ek segítségével fejezhetjük ki hangulatainkat a Facebookon
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.