Új applikáció segíti a kismamákat

forrás: Prím Online, 2015. július 6. 09:37

Elkészült egy új okostelefon-applikáció, amely abban segíti a sétáló, várost néző kismamákat, hogy könnyen megtalálják a hozzájuk legközelebb eső olyan helyet, ahol kulturált körülmények között tudják gyermeküket szoptatni vagy tisztába tenni. „A kormány tehát anyagi támogatás mellett szemléletformáló tevékenységével is hozzájárul egy családbarát ország kialakulásához, a gyermekvállalási hajlandóság növekedéséhez” – mondta a Rádió Orientnek Tarnai Richárd kormánymegbízott.

Klasszikus tartalom modern formában

Pest megye felújított örökségvédelmi épületeinek bemutatására indult el nemrég a pestmegyeimustra.hu című oldal. Mint azt Tarnai Richárd elmondta, az Örökségvédelmi Hivatal célja, hogy amennyire lehet, ezeket a régi épületeket eredeti állapotukban állítsák helyre, úgy hogy figyelembe veszik jelenleg betöltött funkciójukat. „Ezeket a munkákat évente megjelent kiadványban tesszük közzé immár négy éve. A most indult honlap célja pedig, hogy a klasszikus tartalmat modern formában mutassuk be az érdeklődőknek” – mondta a kormánymegbízott. A honlapon eddig 21 műemlék kapott helyet, köztük a gödöllői Királyi Kastély és a Vörösmarty kunyhó. Emellett a kormányhivatal létrehozta a weboldal Facebook-oldalát is, ahol az érdekes és hasznos információk mellett az egy-egy műemlékkel szelfizők különböző ajándékokat – nyáron például strandbelépőket – nyerhetnek.

 



„Klasszikus tartalom modern formában – ez a mottónk” – emelte ki Tarnai Richárd, hozzátéve, hogy ezt a célt szolgálja az okostelefonra készített applikáció is. „Célunk, hogy Pest megye épített örökségét minél többen felfedezzék, illetve a külföldiek se ragadjanak le kizárólag a főváros látnivalóinál” – mondta. Kiemelte: az államnak nemcsak klasszikus feladatai vannak, hanem lehetőségeket is kell, hogy adjon az ott élő embereknek. Ezt a célt szolgálja az új honlap, amelyet természetesen az örökségvédelmi szakértők tudását bevonva a kormányhivatal üzemeltet.

Hiánypótló alkalmazás kismamáknak

A csaladhalo.hu oldal ötletére a kormányhivatal támogatásával már elérhető egy szintén új androidos applikáció, amely sétálás vagy városnézés közben a kismamáknak segít megtalálni a hozzájuk legközelebb eső olyan helyszíneket, ahol kulturált körülmények között tudják gyermeküket szoptatni vagy tisztába tenni.

Tarnai Richárd elmondása szerint ez is a kormány családbarát politikájának egy újabb állomása, amely az utóbbi évek erőfeszítéseinek köszönhetően elérte, hogy 4,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest az élve születések száma. „Az intézkedések egyrészt komoly anyagi támogatást jelentenek legyen szó a nagycsaládosok adókedvezményéről vagy az otthonteremtési támogatásról. Másrészt viszont szemléletformáló erővel bírnak, mint az említett okostelefon applikáció” – mondta, hozzátéve, hogy ezek mind azt az üzenetet közvetítik, hogy gyermeket vállalni érdemes.

A kormánymegbízott szerint családpolitika tekintetében az a helyes szabályozás, amely az anyagi támogatás mellett lehetőségeket biztosít. Példaként említette a GYED-extrát, ahol az állam kiutalja a kismamák számára a havi támogatást, de emellett az anyuka szabadon dönthet, hogy visszamegy-e dolgozni, vagy még otthon marad gyermekével. „Az igénybevétel módja tehát a családokon múlik, ez a lehetőségek rendszerét teremti meg” – szögezte le a kormánymegbízott.

Szintén a családalapítást támogatja az otthonteremtési program, amelyre július elsejétől már az egy gyermekesek, illetve a gyermeket még csak tervezők is pályázhatnak. „A vissza nem térítendő támogatást azok a házaspárok is igényelhetik, akik vállalják, hogy két éven belül egy, vagy négy éven belül két gyermeket vállalnak. Emellett az a kismama is igényelheti, akinek 24 hetes magzat van a méhében” – mondta Tarnai Richárd. A támogatást – amelynek összege 500 ezer forinttól 3 millió 250 ezer forintig terjedhet – új lakás építésére, használt lakás vásárlására vagy pedig bővítésre lehet igénybe venni.

A jogszabály ugyanakkor meghatározza a határokat, annak érdekében, hogy luxus ingatlanokra ne lehessen támogatás igényelni. Ez Budapesten 28 millió forint értékű, az agglomeráció tekintetében városban 23 millió forintos, míg egyéb települési formákon 20 millió forint értékű ingatlan vásárlását teszi lehetővé.

Forrás: orientpress.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05