A webáruházak többsége növelte forgalmát

MTI Sajtóadatbank, 2015. július 3. 08:27

Az internetes rendelésekből élő boltok háromnegyedének több volt a bevétele tavaly, mint egy évvel korábban, úgy is, hogy egy-egy vásárláskor a vevők kevesebbet költenek.

A magyarországi webáruházak 76 százaléka növelte forgalmát 2014-ben, és csak 6 százalékuk számolt be a forgalom csökkenéséről – derül ki a Webshop-Experts Kft. felméréséből.

A webáruházak készítésével foglalkozó kft. évente elkészülő felmérésében idén 790 webáruház vett részt.

A kutatást összegző, keddi közlemény szerint egy vásárlás alkalmával átlagosan 20 ezer forintot költ el egy vásárló, és ez az érték 2 ezer forinttal alacsonyabb az egy évvel korábbi felmérésben szerplő értéknél. Száz látogatóból átlagosan 1,35 vásárol a webáruházakban.

Az idei felmérés alapján az interneten legjobban értékesíthető termékek listáján az első öt helyen a barkácsgépek és szerszámok, az autó- és motoralkatrészek, a szórakoztató elektronika, a könyvek illetve a háztartási és vegyiáruk állnak.

A legelterjedtebb fizetési mód Magyarországon továbbra is az utánvét, a webáruházak 90 százalékánál lehet így fizetni, de már több mint egyharmaduk bankkártyás fizetést is biztosít. A mobil-fizetési megoldás csupán az internetes áruházak 2 százalékánál lehetséges.

A szállítási módok közül a házhozszállítás az áruházak 91 százalékánál, a személyes átvételi lehetőség 75 százalékuknál vehető igénybe. Egyre népszerűbbek a Posta Pont és a Pick Pack Pont átvevőhelyek is, ez a lehetőség a webáruházak 28 százalékánál választható. A tavaly megjelenő csomagautomaták pedig már minden 10. webáruháznál elérhetőek.

A kutatás szerint egyre többen (69 százalék) rendelkeznek mobilra optimalizált webáruházzal.

A webáruházak 89 százaléka kizárólag Magyarországon értékesít, és háromnegyedüknél mindössze egy ember foglalkozik a webáruház-specifikus tennivalókkal.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05