A Fürgefutar.hu-ba invesztált a Euroventures

MTI Sajtóadatbank, 2015. június 30. 16:39

Kétszázmillió forintot fektetett be a Fürgefutar.hu internetes futárszolgálatba az Euroventures Zrt. - közölte a független kockázati- és magántőke-befektető kedden.

A tájékoztatás szerint a logisztikai szolgáltató 2010-es alapítása óta évente 75 százalékos növekedést produkált, a tőkebefektetésből pedig fejleszteni és terjeszkedni fog. A cég alternatív logisztikai megoldást nyújt: honlapján összehasonlítható a különböző - például a GLS, G4S, UPS és TNT - futárszolgálatok szolgáltatásainak ára, illetve igénybe vehető szolgáltatásuk.
 
A nyilvános adatbázis szerint a Fürgefutár.hu egy év alatt 97,49 millió forintról 157,85 millió forintra növelte nettó árbevételét tavaly, miközben 1,45 millió forintra mérsékelte veszteségét az egy évvel korábbi 7,63 millió forintról.
 
Az Euroventures Zrt. Közép-Kelet Európa egyik legrégebben működő vezető, független kockázati- és magántőke-befektetője, 1989 óta négy befektetési programot kezel, mintegy 40 alkalommal fektetett be tőzsdén nem jegyzett cégekbe.
 
A cég 2009 óta kezeli az európai uniós Jeremie-program részeként létrejött Euroventures IV társbefektetési alapot, amely a Svájci-Magyar Együttműködési Program hozzájárulásával 7,1 milliárd forintra bővült. Az alap ígéretes, kiváló menedzsmenttel rendelkező magyar közép- és kisvállalkozásokat finanszíroz tőkével társbefektetők bevonásával. Az alap futamideje 10 év, a befektetési periódus 2015. december 31-ig tart.
 
Kulcsszavak: Euroventures

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05