A szülők többsége nem ismeri az online zaklatás fogalmát

forrás: Prím Online, 2015. április 20. 19:04

Az ESET kutatásából kiderül, hogy a brit szülők 54 százalékának fogalma sincs róla, ha a gyerekét az interneten keresztül zaklatták. Ez azt is jelenti, hogy a legtöbb szülőnek nincsenek a kezében a megfelelő eszközök, hogy felismerje és kezelje ezt, a gyerekekre egyre gyakrabban leselkedő problémát. A hazai helyzet hasonló, az ismeretek hiánya a szülők és a gyerekek részéről is komoly problémákat okoz.

Az online zaklatás (cyber bullying) mindennapos jelenség az interneten: az elkövetők számítógép vagy okostelefon segítségével igyekeznek megfenyegetni vagy kellemetlen helyzetbe hozni áldozataikat. Tavaly csaknem 45 000 gyerek hívta fel a ChildLine nevű segélyvonalat , a szakértők szerint azonban ennél jóval többen, a gyerekek többsége találkozik az online zaklatás jelenségével az élete során. Ennek ellenére, az ESET kutatása kimutatta, hogy a szülők 52 százalékának ötlete sincs, hogy mit tegyen, ha kiderül, hogy a gyereke áldozattá vált. 

 

A kutatási eredmények hazai relevanciájáról Béres Péter a Sicontact Kft., az ESET magyarországi disztribútorának vezető IT tanácsadója a következőket mondta: „az online zaklatás egyre komolyabb fenyegetést jelent a gyerekek számára, annak ellenére, hogy a szülők többségének ismeretlen ez a jelenség, mivel a legtöbbjüknek sosem kellett ilyesmivel szembenéznie korábban. Az online zaklatás és a zaklatás egyéb formái közti fő különbség, hogy előbbi esetben a zaklató a biztonságot nyújtó gyerekszobában is elérheti áldozatát. Ez pedig akár jóval ijesztőbbé is teheti ezt a jelenséget, hiszen a gyerek nem tud elmenekülni előle. Szerencsére hazánkban is egyre többen ismerik fel ennek a témának a veszélyét, így egyre szélesebb réteget érnek el a biztonságosabb internetezésre oktató információs kiadványok.   

 

A kutatás készítői arra is kíváncsiak voltak, hogy a szülők hogyan kezelnék a helyzetet, kihez fordulnának, ha a gyerekeik online zaklatás áldozataivá válnának. A válaszok megoszlása a következő volt:

 

a válaszadók 45 százaléka a gyerek iskolájában keresné a megoldást

70 százalék kapcsolatba lépne a zaklatás helyszínéül szolgáló weboldalakkal

38 százalékuk emellett magával a zaklatóval is felvenné a kapcsolatot

 

Az online zaklatás kezelésére a legjobb módszer beszélgetni a gyerekkel és megismerni az adott helyzet részleteit – tette hozzá Béres Péter. „A szülőknek meg kell értetni a gyerekeikkel, hogy az ilyen típusú fenyegetésekre nem szabad reagálni, azonban, az efféle üzeneteket nem szabad törölni, hogy a későbbiekben bizonyítani lehessen, hogy online zaklatás történt. Számos módszer van, hogy az online zaklatókkal szemben fellépjünk, azonban ezek függenek a zaklató személyétől is. Ha a zaklatást egy, az iskolába járó másik gyerek követi el, a tanárokhoz kell fordulni. Ha egy ismeretlen, akkor az internetszolgáltató ügyfélszolgálatán kell jelezni a problémát, mert ilyen esetben meg tudják oldani, hogy az illető ne tudjon kapcsolatba lépni a gyerekkel. Szerencsére nálunk csak ritkán adódik olyan súlyos eset, amikor a rendőrséhezg kell fordulni, ám külföldön több ezzel kapcsolatos öngyilkosság is történt már. Magyarországon a KékVonal chat, illetve telefonszámon tudnak a gyerekek anonim módon tanácsot, illetve segítséget kérni, ha zaklatás éri őket.”
 

 

Az ESET szakértői nyolc aranyszabályt fogalmaztak meg a szülők és a gyerekek online biztonsága érdekében:

 

1. Elengedhetetlen a rendszeresen frissített antivírus és internet-biztonsági szoftver használata.

 

2. Ugyanilyen fontos a számítógép vagy okostelefon, illetve táblagép operációs rendszerének (OS), illetve alkalmazásainak rendszeres frissítése.

 

3. Szülőként legyen résen és figyelje, hogy gyermeke milyen tartalmakat látogat az interneten. Védje jelszóval a számítógépet, az internet használatát pedig csak akkor engedélyezze, amikor időről időre rápillanthat a monitorukra. Fontos, hogy az internet-használatnak pontos szabályai legyenek, amelyeket a gyerekek betartanak. 

 

4. A gyereket fontos megtanítani a személyes adatok védelmének (privacy) fontosságára: a szülők ne engedjék, hogy a gyerekek megadják személyes adataikat ismeretlenek, különböző weboldalakon, közösségi hálózatokon vagy üzenetküldő szoftvereken keresztül. 

 

5. A ma már számos számítógépbe, laptopba épített webkamera is biztonsági rés lehet. Húzza ki, vagy fedje le a kamerát, amikor nem használja. Léteznek olyan rosszindulatú programok, amelyek a felhasználó tudta nélkül hozzáférnek a webkamerához, illetve, ha hasonló szoftver korábban már megfertőzte a gépet, azt akár távolról is el lehet indítani. A gyerekek csak megbízható ismerősökkel – a szülők által is ismert barátaikkal vagy családtagokkal – való kommunikációra használják a kamerát. 

 

6. Ha a gyerekek a közösségi oldalak használata során az általuk megosztott tartalmakat mindenki vagy a barátok ismerősei számára is elérhetővé teszik, a szülőnek már nincs kontrollja afelett, hogy ki és milyen adatokhoz fér hozzá a gyerekkel kapcsolatban. 

 

7. Az internetre kikerülő információ örök, az internet nem felejt. Ne gondolja senki, hogy ha egy fotót, vagy akár egy közösségi háló teljes felhasználói fiókját kitörli, akkor a kapcsolódó adatok eltűntek a világhálóról. Lehet, hogy a fotókat, bejegyzéseket, vagy hozzászólásokat valaki már korábban lementette a saját gépére. A gyerekek és a szülők is gondolják meg többször is, hogy milyen fotókat vagy adatokat tesznek elérhetővé magukról az interneten. 

 

8. A szülőknek meg kell érteniük, hogy a gyerekek számára az internet nem egy eszköz, hanem élettér. Ezért rendszeresen beszéljék meg gyerekeikkel, mi történt ott velük, ahogy azt is megkérdezik, mi volt a játszótéren, vagy a fociedzésen. Az is hasznos, ha a szülök is valamennyire képzik magukat a számítógépes biztonság területén, hogy gyermekeik számára hasznos tanácsokkal tudjanak szolgálni.

 

 

Biztonságtechnika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt: hogyan kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk?

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált. Aztán az állítólagos “emberrabló” szól bele a telefonba, és váltságdíjat követel, ellenkező esetben soha többé nem láthatjuk a fiunkat vagy a lányunkat. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a csalók a jövőben egyre gyakoribbá váló telefonos átverések során a mesterséges intelligenciára támaszkodva súlyos érzelmi és anyagi károkat okozhatnak az áldozatoknak.

2024. február 28. 11:37

Romantika helyett átverés Valentin-napon? Kerüljük el a csalásokat a szerelem ünnepén!

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés: korábban nem ismert módokon keressük a szerelmet. A társkereső alkalmazásoknak 2022-ben világszerte több mint 350 millió felhasználójuk volt. Bár ilyen összetett hazai statisztikai adat nem ismeretes, de például az 1999-es alapítású magyar Randivonal.hu oldalt az évek során több, mint 3 millióan próbálták ki. Akár a telefonunkon is átlapozhatjuk potenciális jelöltjeink online katalógusát – a rémes beszélgetések és a kínos dupla randik ideje lejárt. Persze itt sem mindenki a szerelmet keresi: Valentin-nap alkalmából az ESET szakértői tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogyan akadályozhatjuk meg, hogy a csalók a szívünkön túl az értékeinket is ellopják.

2024. február 14. 11:32

Rendelhetek biztonságosan a Temuról? – Minden, amit tudnunk kell, mielőtt az új webáruházból vásárolunk

Valószínűleg nincs olyan közösségi média használó, aki az elmúlt időszakban ne találkozott volna a világ egyik legnagyobb webáruháza, a Temu hirdetéseivel. 3000 Ft egy pár sportcipőért? Számítógépes billentyűzet 4000 forintért? Látszólag verhetetlen ajánlatok. Köszönhetően a több tízmilliósra becsült termékkínálatnak és a rendkívül alacsony áraknak, az oldal tömegeket vonz, olyannyira, hogy a Temu a világ legtöbbször letöltött vásárlási appja lett. Vajon a Temu előretörése milyen hatással van a környezetre, a termékbiztonságra és jogszerűen működik-e a webáruház? 

2024. január 30. 12:55

Érinteni vagy nem érinteni: biztonságosabbak az NFC-fizetések?

A mágnescsíkos bankkártyák nagyjából 20 évvel ezelőtt jöttek divatba, de amellett, hogy az aláírások szükségessége megnehezítette a tranzakciókat, nem rendelkeztek megfelelő adattitkosítással. Biztonsági szempontból egyértelmű előrelépést jelentettek utódaik, a chipalapú kártyák, melyek az adattitkosítás révén fokozott biztonságot nyújtanak. Az ESET kutatói szerint ezek a kártyák továbbra is alkalmasak klónozásra vagy adatlopásra, bár az ilyen bűncselekmények elkövetése nagyobb kihívást jelent a bűnözők számára, mint a mágnescsíkos kártyák esetében. Közben pedig az érintésmentes fizetések egyre gyakoribbak – de vajon biztonságosabbak, mint a hagyományos fizetési módok?

2024. január 16. 13:09

Neked is az az újévi fogadalmad, hogy végre biztonságossá teszed az online életedet?

A január jó alkalom arra, hogy rendet tegyünk nem csak a fizikai környezetünkben, hanem a minket körülvevő virtuális világban is. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ennek épp itt az ideje: ha mindenki tudatosan óvná adatait, akkor az online csalók nem tudnának boldogulni. 2023-ban 10 milliárd forintot csaltak ki magyar károsultaktól – és ez az összeg évről évre csak nő. Ha nem akarjuk, hogy idén tovább emelkedjen a károsultak száma, ideje kézbe venni a kiberbiztonságunkat.

2024. január 4. 16:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09