Tim Cook telefonkönyvében még mindig szerepel Steve Jobs

Czipperer Dia, 2015. március 26. 14:22

2013-ben, közel három évvel azután, hogy Steve Jobs meghalt, Tim Cook még mindig tárolta iPhone névjegyzékében az egykori Apple-vezér telefonszámát. Többek között ez derült ki a Becoming Steve Jobs című könyvből.

A héten, kedden mutatták be a Becoming Steve Jobs: The Evolution of a Reckless Upstart into a Visionary Leader című könyvet, amely már elérhető az Amazonnál és az Apple saját könyváruházában is.

 

A könyvből kiderül, hogy egykori kollégái nem felejtették el Steve Jobsot. Sőt, talán elengedni is nehéz az egykori Apple-vezért, aki 2011 októberében hasnyálmirigy rákban halt meg. Mint kiderült, 2013-ban akadt olyan közöttünk, akik még mindig őrizték telefonjukban Jobs kapcsolati adatait.

 

A szerzők, Brent Schlender és Rick Tetzeli Jobs egykori kollégáit és bizalmasait interjúvolták meg a könyvben, többek között Tim Cookot is, valamint dizájnerát, Jony Ive-t és feleségét, Laurene Powell Jobsot is.

 

Az interjúból egyebek mellett az is kiderült, hogy Tim Cook még nem törölte ki Jobs telefonszámát és egyéb kapcsolattartási adatait, amely mutatja, milyen szoros barátság volt az Apple vezetők között.

 

Mások sem tudtak megválni ezektől az adatoktól. Tim Cook 2013-ban, Laurene 50. születésnapi partijára korán érkezett, így John Lasseterrel, a Pixar vezérigazgatójával kezdtek el beszélgetni arról, mennyire hiányzik nekik Steve, és kiderült, mindketten őriznek még telefonjukban egy kis apró emléket róla: Steve Jobs kontaktját fotójával együtt még mindketten megtartották.

 

Forrás: Mashable.com

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05