Már a szolnoki buszokon is működik az érintéses bankkártyás fizetés
Négy vállalat együttműködésének és munkájának köszönhetően Szolnokon is lehetővé vált az egyérintéses kártyával való fizetés a helyi járatokon. A megoldás az évek óta működő T-City program, a CityPass rendszer mellé csatlakozik a sorba.
A Magyar Telekom, a MasterCard, a NETLOCK és az OTP Bank együttműködése révén egy új technológiai lehetőség áll a szolnokiak rendelkezésére. Évekkel ezelőtt a városban már bevezették a CityPass szolgáltatást, amely révén 2012 júniusában már több mint 1000 kártyát osztottak ki, és azóta lakosok minden helyi buszjáraton használhatják az NFC technológiával ellátott kártyával.
A tömegközlekedési eszközön ezentúl viszont Maestro és MasterCard bankkártyákkal is fizethetnek az utasok. Ennek használata nem bonyolult. Mintha a boltban vásárláskor PayPassal fizetne a vásárló (érintéses fizetés), úgy a buszokon is csak a buszsofőr mellett található kihelyezett rendszerhez kell érinteni a kártyát, majd a rendszer automatikusan levonja a menetjegy árát. A felhasználó visszajelzést kap arról, a terminál észlelte-e a kártyát. Az olvasón ebben az esetben egy szöveges üzenet jelenik meg hangjelzés kíséretében. A sikertelen tranzakciót is jelzi a rendszer, ilyenkor a buszvezető is látja az olvasón, hogy az utas nem jogosult menetjegy vásárlására, illetve hiba történt a rendszerben.
Fontos azonban kiemelni, hogy az így megvásárolt jegy mindössze fél óráig érvényes és csak egyszeri utazásra jogosít.
A rendszer nem bocsát ki papíralapú jegyet, és az érvényesítéshez pedig szintén nincs szükség erre. Az ellenőrök az érvényesítésnél egy, a bankkártya adatok ellenőrzésére szolgáló eszközt használnak. A felhasználóknak viszont nincs okuk aggodalomra, ugyanis az ellenőrök csupán a jegy adatait tudják ellenőrizni, a bankkártya többi információjához, így az aktuális egyenleghez nem férnek hozzá.
A most bevezetett rendszer még nem érhető el minden buszon, első körben tíz járaton vezették be, melye körét a jövőben tovább bővítik majd.
Kép: szolnokinaplo.hu
Kapcsolódó cikkek
- Átfogó védelmi megoldást mutatott be a Kaspersky
- Átfogó védelmi megoldást mutatott be a Kaspersky
- Az UR3 könnyűsúlyú robot a Hungexpón debütál
- Az okos vércukormérők korszaka elkezdődött
- A Google bemutatta az Android Payt
- Az MWC-n debütált a Cellum mobilfizetési világújdonsága
- A nők kevésbé elővigyázatosak a kiberfenyegetésekkel szemben
- Az MWC-n debütált a Samsung Pay
- Táblagépeken is használható az Inbox
- Computerworld ICT Day 2015 – terítéken napjaink trendjei, megoldásai (2. rész)
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.