Négy tanács a hibridfelhők biztonságos használatához

forrás: Prím Online, 2015. március 4. 10:37

A felhőszolgáltatások használata egyre szélesebb körben terjed, azonban kevés szervezet áll át száz százalékban felhőalapú modellre. A legtöbben "hibrid informatikával" dolgoznak, azaz az erőforrásaik egy része házon belül, egy része pedig a felhőben fut. Ezt a modellt általában nehezen kezelik a vállalatok, illetve a szervezeten belül az informatikai szakemberek. Ennek a fő oka az, hogy minden környezetet igyekeznek külön felügyelni, ami óriási mennyiségű munkával és számos új kérdés felmerülésével jár, a költségek és a kockázatok növekedéséről már nem is beszélve. A feladatok azonban egyszerűsíthetők a megfelelő módszerek és megoldások alkalmazásával. Ebben nyújt segítséget néhány tanáccsal a NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet, a téma egyik hazai szakértője.

1. Integráljuk a személyazonosság- és hozzáférés-kezelést a felhőben és az adatközpontjainkban!


Ha külön kezelik a szervezet alkalmazottaihoz kapcsolódó személyazonosságokat és hozzáféréseket házon belül valamint a felhőben, azzal az IT-szakemberek feladatainak száma is megsokszorozódik, és a felhasználók dolgát is megnehezítik. Hiszen külön bejelentkezési információkat kell megjegyezniük a különféle szolgáltatásokhoz, ami azt eredményezi, hogy egyszerűbb és ismétlődő jelszavakat alkalmaznak, ami a biztonsági kockázatokat is növeli.

 


Azonban a legmodernebb személyazonosság- és hozzáférés-felügyeleti megoldások, mint például a NetIQ Access Manager a NetIQ Identity Manager már képesek integráltan kezelni a jogosultságokhoz és személyazonosságokhoz kapcsolódó információkat a fizikai, virtuális és felhőalapú környezetekben egyaránt. Ezért a hibrid felhőmegoldásokat használó vállalatoknak érdemes megvizsgálniuk az ilyen jellegű termékek bevezetésével járó előnyöket, ha még nem használják őket.


2. Térképezzük fel, pontosan ki, honnan és mihez fér hozzá!


A mobileszközök és a felhőszolgáltatások terjedésével a munkavállalók megszokták, hogy bármikor, bárhonnan, bármilyen eszközről elérik a munkájukhoz szükséges erőforrásokat. Ez növeli ugyan az alkalmazottak produktivitását, azonban komoly biztonsági problémákat is felvet. Erre nem a teljes tiltás a válasz, hanem az elérések monitorozása és elemzése egy funkciógazdag hozzáférés-kezelési megoldás segítségével, majd a megfelelő stratégiák kialakítása, illetve a vonatkozó házirendek bevezetése és betartatása.


Ezt a feladatot is egyszerűsíti a vállalatok számára a NetIQ CloudAccess, hiszen a szervezet infrastruktúráján belül már korábban kialakított és jól bevált irányelveket alkalmazza a felhőben található alkalmazások elérése során is. A NetIQ MobileAccess segítségével pedig vállalati és privát tulajdonú készülékekről egyaránt kényelmes, de biztonságos elérést kínálhatnak a szervezetek az alkalmazottaik számára a céges alkalmazásokhoz.


3. Figyeljünk a kiemelt felhasználókra!


Miután biztosítottuk, hogy mindenki csak a munkájához szükséges erőforrásokhoz férjen hozzá, érdemes külön figyelmet fordítani a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkező személyek tevékenységére. A szervezet infrastruktúráján belül és a felhőben egyaránt fontos monitorozni, ki érheti el és változtathatja meg a kritikus fontosságú dokumentumokat vagy rendszerfájlokat. Ehhez tökéletes eszköz például a NetIQ Privileged User Manager, amely segítségével kidolgozott keretek közé szorítható és folyamatosan ellenőrizhető a privilegizált felhasználók munkája.


4. Reagáljunk gyorsan az esetleges szivárgásokra!


Hibrid környezetekben különösen fontos, hogy mindenre kiterjedjen a védelem, mindenhol figyeljünk az esetleges incidensekre, és sehol ne hagyjunk őrizetlen támadási felületet. A fejlett biztonságiesemény-kezelő megoldások, mint például a NetIQ Sentinel a fizikai, virtuális és felhőalapú környezetekben egyaránt képesek az események monitorozására és elemzésére, illetve a szükséges lépések automatikus megtételére. Ezáltal mindenhol teljes körűen, valós időben átláthatóvá válnak az informatikai tevékenységek, aminek köszönhetően csökken a biztonsági fenyegetések kockázata, és minden szinten következetesen betarthatók a házirendek.
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09