Új üzletág és folyamatos növekedés az ACE Telecomnál

forrás: Prím Online, 2015. március 4. 17:21

Az ACE Telecom 2014-es árbevétele 9 százalékos növekedéssel elérte a nettó 850 millió forintot. A vállalat idén 150 millió forintot fordít fejlesztésekre: a meglévő szolgáltatásokat kiszolgáló technológia megújítása mellett egy új üzletággal bővíti portfólióját. A WifiZone üzletág üzleti felhasználású professzionális vezeték nélküli hálózatok kiépítésével és üzemeltetésével szolgálja ki az ACE Telecom partnereit. A növekedés a foglalkoztatottak számában is jelentkezik, év végéig a vállalat dolgozóinak száma a jelenlegi 53 főről várhatóan 60 fölé emelkedik.

Az ACE Telecom minden külső piaci körülmény ellenére elkötelezett a folyamatos fejlesztések mellett, idén pedig ennek a korábbiaknál is jelentősebb szerepe lesz. A 2015-ös fejlesztések egyaránt érintik a meglévő szolgáltatásokat és a portfólió bővítését. Megújul a szolgáltató teljes optikai gerinchálózata, technológiai fejlesztéssel javulnak a VoIP szolgáltatások, valamint a folyamatosan növekvő ügyféligényeknek köszönhetően bővül a virtualizációs megoldásokat kiszolgáló infrastruktúra is.

„A virtualizációs szolgáltatások esetében a folyamatos fejlesztés mellett továbbra is fontos feladat az edukáció. Annak ellenére, hogy minden trend a virtualizáció terjedését jelzi, még mindig nem elég tájékozottak az ügyfelek ezekről a lehetőségekről, noha az elmúlt évben már jelentős részét képezték bevételeinknek ezek a szolgáltatások” – mondta Farmosi Attila, a vállalat ügyvezetője.

Fontos lépés a vállalat életében az idén induló új, negyedik üzletág. Az ACE Telecom WifiZone üzletága elsődlegesen üzleti felhasználású professzionális wifi szolgáltatásra épül. Aktuális elemzések szerint a közelmúltban tapasztalható stabil rendszerek iránti igény helyett a jövőben megjelenik a nagyobb rugalmasságra és agilitásra való törekvés, persze a megfelelő biztonság megtartásával. Ezt az igényt célozza meg az ACE Telecom új üzletágával, valamint azzal a komplex rendszerrel, amelynek a wifi szolgáltatások is részét képezik.

„A négy üzletág tökéletes egységet alkot, a kiemelkedő rendelkezésre állású internetre épülő VoIP, virtualizációs és wifi szolgáltatások gyakorlatilag bármilyen IT-infrastruktúra igényt képesek kielégíteni. A rendszer komplex, mégis egyszerű, hiszen ügyfeleink minden infokommunikációs szükségletére megoldást jelent, akik mindezt egy kézből kaphatják meg” – tette hozzá Farmosi Attila.

Idén a meglévő szolgáltatások és az új üzletág, illetve szolgáltatáscsoport fejlesztése kerül tehát fókuszba, amivel kapcsolatban pozitív tapasztalatok jellemzik az év első két hónapját. A komplex rendszer részeként a virtualizációs megoldások és a WifiZone szolgáltatáscsoport iránt is növekvő érdeklődést tapasztalt a vállalat. Az ACE Telecom célja továbbra is a legmagasabb minőségű szolgáltatások nyújtása, ezekre alapozva pedig 8 százalékos növekedéssel számol 2015-ben.
 

Kulcsszavak: ACE Telecom +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05