Önmagát tanító videojáték-programot fejlesztett a Google

MTI Sajtóadatbank, 2015. március 1. 15:03

Emberi agy ihlette számítógépes algoritmust fejlesztett a Google, amely "önmagát tanítva" képes 49 különböző videojátékot magas szinten űzni - írja a BBC.

A program 49 klasszikus videojáték kezelését sajátította el, és az esetek több mint felében legalább olyan jó, vagy még jobb játékosnak bizonyult, mint egy professzionális emberi játékos.

A Google által 2014-ben megvásárolt DeepMind vállalat közlése szerint ez az első olyan rendszer, amely önmagát tanítva vált képessé összetett feladatok széles körének elvégzésére. A cég munkatársai a Nature folyóiratban tették közzé eredményeiket. Demis Hassabis, a DeepMind alelnöke elmondta, korábban az öntanuló rendszereket csak viszonylag egyszerű problémák megoldására használták, azonban az általuk fejlesztett program olyan feladatokat végez el, amelyek az ember számára is kihívást jelentenek.

Videojátékokat mesteri szinten űző algoritmus már korábban is létezett: az IBM vállalat Deep Blue elnevezésű számítógépe 1997-ben Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot is megverte a táblás játékban. A Deep Blue-t azonban előre beprogramozták egyfajta "útmutató" formájában a sakkhoz szükséges tudással.

A Google programját ezzel szemben "gyárilag" csupán a legfontosabb alapinformációkkal látták el, így kellett a videojátékokkal megbirkóznia.

"A rendszernek előre adott egyetlen információ a képernyőn látható nyers pixelek voltak, illetve az elképzelés, hogy sok pontot kell szereznie. Minden másra magától kellett rájönnie" - magyarázta Demis Hassabis. A DeepMind csapata 49 különböző videojátékra tesztelte a programot, köztük olyan klasszikusokra, mint a Space Invaders, a Pong, különböző boksz- és teniszjátékok, illetve a háromdimenziós, autóversenyzős Enduro. A 49 játék közül 29-nél a program vagy hozta az emberi tesztjátékosok teljesítményét, vagy túl is szárnyalta őket.

Demis Hassabis elmondta, első látásra talán triviálisnak tűnhet, hogy van egy program, amely képes a 80-as évek videojátékait kezelni.

"A jelentősége az, hogy van egy rendszer, amely képes a pixelekből, mint érzékelt bemeneteli jelekből megtanulni, mit kell tennie" - hangsúlyozta a kutató, hozzátéve, hogy a program néhány óra alatt képes beletanulni új játékok kezelésébe.

A DeepMind fejlesztése a legújabb előrelépés a "mélytanulás" kutatása terén. Tudósok világszerte olyan programokat fejlesztenek, amelyek az emberi agyhoz hasonlóan hatalmas mennyiségű adatot - képeket vagy hangokat is - képesek elemezni, majd intuitív módon kihámozni belőlük a használható információkat vagy mintázatokat.

A robotprogramok fejlődésével párhuzamosan egyesek attól félnek, az emberek eszén túljáró számítógépek veszélyesek lehetnek. Decemberben Stephen Hawking elméleti-fizikus úgy nyilatkozott, hogy a teljes mesterséges intelligencia megjelenése akár az emberiség végét is jelentheti.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjazták az építőipar „rocksztárját”

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója vehette át az idei "Év Építőipari Személyisége" díjat. A szakember 30 éve képzi és inspirálja a szakembereket és az építőanyag kereskedőket, emellett támogatja a megrendelőket építési álmaik valóra váltásában. Legyen szó TikTok videóról, egy medence burkolásáról készülő oktatóanyagról, vagy ezer szakember motiválásáról egy konferencián, Markovich Béla mindenhol ott vagy és minden lehetőséget megragad, közvetlenül hozzájárulva az építőipar kultúrájának fejlődéséhez.

2024. március 29. 15:16

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05