Az Apple túlhajszolja dolgozóit [Videó]

Embertelen körülmények között dolgoznak a vendégmunkások

Czipperer Dia, 2014. december 19. 17:11

A BBC Panorama csapata egy titkos nyomozás keretében mutatott rá arra, hogy az Apple még mindig nem foglalkozik munkásainak védelmével. A gyári dolgozókat szinte végkimerülésig hajtják.

A BBC Panorama csapata leplezte le, mi folyik az Apple gyáraiban valójában. Bár sokszor felmerült már az a probléma, hogy az Apple túlhajszolja a munkásokat, ám eddig ilyen bizonyítékokra nem bukkantak. 

 

Azonban most élő videófelvétel bizonyítja, hogy megalapozottak voltak a feltételezések. A BBC tette közzé a felvételt, melyet egy titkos akció keretében sikerült rögzíteniük.

 

Az Apple tehát nem tartotta magát ígéreteihez, miszerint jobban odafigyel majd dolgozóira. Ezt azután mondták, miután 2010-ben 40 munkás lett öngyilkos.

 

A dolgozókat a Pegatron gyárakban továbbra is arra sarkallják, hogy embertelen óraszámban végezzék munkájukat. Emellett kiskorú dolgozókat is alkalmaznak, és a munkakörülmények is tűrhetetlennek tűnnek.

 

A vendégmunkásoknak pedig egy külön hálóhelyiség van fenntartva, melynek állapota szintén hagy kivetnivalót maga után. Azonban nem csak az állapotot tarthatatlanok, hanem az is, hogy egy egyszerű hálóteremben 12-en alszanak együtt.

 

A videóban egy munkás is megszólal, aki arra figyelmezteti a dolgozókat, ha valaki elalszik, akkor a géppel ellenkező irányba dőljön, hiszen az eszközök áram alatt vannak. Nem ritka ugyanis, hogy valaki elalszik munka közben, hiszen általában 16 órás műszakban dolgoznak. Akadt olyan is, aki 18 napot dolgozott folyamatosan.

 

 

Forrás: Gizmodo.com; Kép: greenleft.org.au

Kulcsszavak: videó gyár Apple BBC

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05