Új címen tért vissza a Pirate Bay

Czipperer Dia, 2014. december 11. 14:08

A legnagyobb torrentoldal egy rövid szünet után ismét visszatért. A felhasználókn azonban új címen találják meg, és egyelőre tartalmakat még nem találnak rajta.

Bár tartalom egyelőre még nincs rajta, de a Pirate Bay visszatért, és új címen érhető el. Az oldal egy rövid időre eltűnt az éterben, majd egy Costa Rica-i címen ismét elérhetővé vált. A thepiretebay.cr címre költözött a szolgáltatás.

 

A svéd rendőrség csapott le az oldalra még kedden, azóta nem elérhető a szolgáltatás. A 2003-ban létrehozott Pirate Bay oldalt már sok támadás érte, a jogvédők folyamatosan azért küzdenek, hogy kiiktassák. Eddig azonban mindig sikerült visszatérnie.

 

Kedden ismét sikeres volt a helyi rendőrség rajtaütése, és lefoglalták az oldal szervereit és számítógépeit Stockholmban, így azóta nem lehetett elérni és más fájlmegosztó oldalakat sem, beleértve az EZTV-t, a Zoinket és a Torrage-t.

 

A Hvg azonban arról ír, hogy a Pirate Bay valójában virtuális szervereken működik, tehát a rendőri lefoglalás során csupán a terhelésszabályozót tudták lekapcsolni. Így az oldal máris újra működik, bár tartalmak egyelőre még nem érhetők el rajta.

 

Úgy tűnik tehát, akármennyire is próbálkoznak, nem sikerül legyőzni a legnagyobb torrentoldalt.

 

Forrás: Independent.co.uk

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55