Elkészült a világ legnépesebb szelfije

forrás: Prím Online, 2014. november 25. 15:31

A Nokia Lumia 730-as telefonja egy fényképpel rögtön népszerűvé vált. A szelfimobilként pozícionált készüléknek sikerült megörökítenie a világ legnagyobb „tömeges önfotóját”.

Bangladesben készült el a világ legnépesebb szelfije. A helyiek regisztráltak és részt vettek azon az eseményen, melynek az volt a célja, hogy világrekordot állítson fel a szelfikészítés terén. A világ legnépesebb ilyen fotója immáron el is készült, méghozzá egy Lumia 730-as mobillal.

 

 

Az egyedi rekordkísérlet Bashundharában, a helyi bevásárlóközpontban volt, ahol a résztvevők előzetesen regisztráltak annak érdekében, hogy tudják, összesen hányan szerepelnek majd a fényképen, valamint azért, hogy ezzel alátámasszák a rekordot. A fotón 1151 ember kapott helyet

 

Az elkészült képet a Nokia Lumia 730-as mobil 5 megapixeles kamerájával készítették. A kísérlet egyelőre egyedülállónak számít, hiszen korábban még nem volt ilyen jellegű próbálkozás. Viszont most már ezt is meg lehet dönteni, csak sok ember, nagy tér és egy jó mobil kell hozzá.

 

Forrás: Übergizmo.com

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05