foodpanda – az ételrendelések jelentős része mobileszközről érkezik

forrás: Prím Online, 2014. október 31. 15:52

Mióta a foodpanda júliusban bemutatta új generációs mobilalkalmazását, egyre nagyobb fókuszt helyez a mobileszközök bevonására a rendelési folyamatba. A cég legújabb kimutatása alapján a programot a megjelenés óta ötmillióan töltötték le.

Az öt kontinens negyven országában elérhető már a foodpand mobilalkalmazása, mely az Apple App Store, a Google Play Store és a Windows Phone Store felületéről is ingyenesen letölthető. A foodpanda a három platform letöltéseit elemezte friss jelentésében.

 

A mobil rendelések részesedése folyamatosan növekszik, mióta a cég bemutatta első alkalmazását 2013-ban. A legtöbb mobil felhasználóval rendelkező országokban, így Szaúd-Arábiában, Oroszországban és Brazíliában a rendelések már több mint 60 százaléka alkalmazáson keresztül valósul meg.

 

Világviszonylatban az applikációt legnagyobb arányban, 62 százalékban androidos eszközre töltötték le. Afrikában, Kelet-Európában és Dél-Amerikában az androidos telepítések száma nagy arányban meghaladja az iOS installációk számát. Ugyanakkor az Apple felhasználók étvágya tűnik nagyobbnak: azokban a régiókban, ahol a foodpanda/hellofood jelen van - így Ázsiában, Kelet-Európában, a Közép-Keleten, Afrikában és Dél-Amerikában - az iOS rendszerből leadott rendelések száma kissé magasabb az Androidról érkező rendelések számánál.

 

 A foodpanda Windows Phone alkalmazása

 

Ralf Wenzel, a foodpanda csoport társalapítója és ügyvezető igazgatója komoly mérföldkőként tekint az ötmilliós letöltés számra, ami ismét azt bizonyítja, hogy a jövő a mobil megoldásokban van: „Forradalmi időket élünk, amikor az emberek több időt töltenek a mobil kijelzők előtt, mint a televízió vagy a számítógép képernyők előtt, különösen jellemző ez a feltörekvő piacokon. A média és online szolgáltatások kulcsfontosságú hozzáférési csatornájává váltak a mobil eszközök. Ez a tendencia összhangban van stratégiánkkal, amelynek lényege, hogy mindenkinek – időtől és helytől függetlenül - elérhetővé tegyük az étel házhozszállítást. Emellett a mobil képernyők segítségével közvetlen kapcsolatba kerülhetünk a fogyasztóinkkal, amikor csak megéheznek. Az ételrendelés jövője a hordozható eszközökben van, helyzetünk pedig a lehető legjobb ebből a szempontból”.   

 

A mobilról érkező ételrendelés még kényelmesebb, mint a számítógépes megoldás. A foodpanda alkalmazás formájában is tartalmaz minden olyan funkciót, ami a weboldalon elérhető. A vásárlók könnyen fizethetnek az applikáción belül, de átvételkor készpénzzel is rendezhetik a számlát. Egyszerűen újra rendelhetik kedvenc fogásaikat, láthatják az ételekről készült képeket, véleményeket és értékeléseket, emellett számos étterem különleges ajánlatai is elérhetővé válnak számukra.

 

Az alkalmazás segítségével akárcsak egy étteremben, lehetőség nyílik az ételek személyre szabására is, hiszen a felhasználók feltéteket választhatnak és adhatnak hozzá egyes ételekhez, de le is cserélhetik azokat.   

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09