A női nem vásárlási szokásai az eMagon

forrás: Prím Online, 2014. október 21. 09:35

Az e-kereskedelem nemzetközi szereplői egyre nagyobb figyelmet szentelnek annak, hogy végre virtuális üzleteikbe is becsábítsák a hölgyeket. Az eMAG az elmúlt 12 hónap során számos vásárlás adatait elemezte azzal a céllal, hogy kiderüljön: milyen különbségeket fedezhetünk fel a két nem online vásárlási szokásai között, és mit tehetünk, hogy elnyerjük a hölgyek kegyeit.

Míg a tengerentúlon a női és férfi netes vásárlók aránya ma már nagyjából kiegyenlített, addig hazánkban továbbra is az urak vannak túlsúlyban. Ezt erősíti meg az online webshop felmérése is: 2014. október elejéig elemzett adatok szerint a megrendelések valamivel több, mint egyharmadát, 34 százalékát kezdeményezték a hölgyek. Fejlődési potenciál tehát bőven van még ezen a területen, és azok a piaci szereplők kerülhetnek előnyös helyzetbe, akik az ő igényeikre is odafigyelnek termékkínálatuk alakításánál.

 

Az online egyenjogúság szimbóluma: a tablet

 

A kutatás szerint a szépségápolási cikkek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és nem meglepő módon ezeknél a terméknél szinte minden esetben 100 százalék a nők aránya. Természetesen ez a kategória még közel sem örvend olyan magas népszerűségnek, mint az IT és műszaki cikkek, ahol az eredmény „papírforma szerint” alakult:  a férfi vásárlók esetében a tíz leggyakrabban vásárolt termék között kilenc, míg a nők esetében csupán hat tartozik ebbe a kategóriába. Ugyanakkor ezek közül mindenképp érdemes kiemelni a mobiltelefonokat, mely a női vásárlóknál az első helyen szerepel, a férfi vásárlók rangsorában pedig a második a fontossági sorrendben. Fej fej mellett halad viszont a táblagépek aránya: mindkét nem esetében az ötödik leggyakrabban vásárolt termék. A hölgyek táblagép iránti növekvő érdeklődését az eNET augusztusi kutatása is alátámasztja, mely szerint női tablet tulajdonosok aránya ma már megközelíti a férfiakét.

 

A hölgyek esetében a televíziók, táblagépek és porszívók közé a pelenkák és törlőkendők, a gyerek és babajátékok, és a kávé is bekerült az első tízbe. A férfiak első tíz helyezettje közé az egyetlen nem IT és műszaki cikk, aminek sikerült felkerülnie, az az állateledel volt, ami a női vásárlók esetében is a második helyen szerepel.

 

A női vásárlók több kategóriából válogatnak

 

Ha az eredményeket aszerint rangsoroljuk, hogy egyes termékekből milyen arányban vásároltak nők, illetve férfiak, akkor igazán meglepő eredményeket kapunk. Egyetlen olyan IT termék van ugyanis, amiből a nők többet vásárolnak, mint a férfiak, mégpedig az iPod. A rendkívül impozáns, 75 százalékos arány lényegesen magasabb a hazai piaci tendenciákhoz viszonyítva. Hasonlóképp érdemes megjegyezni, hogy az online webshop hordozható játékkonzoljainak 67 százaléka szintén a hölgyek kosarában landolt. Különösen ez utóbbi esetben talán azzal is magyarázható a kiugró érték, hogy a GfK Digital Connected Consumer felmérése alapján a nők sokkal inkább hajlamosak ajándékokat beszerezni, míg a férfiak a netes vásárlásaik során inkább saját maguknak vásárolnak.

 

Viszont ők azok, akik több háztartási kisgépet, dekorációt, kozmetikai terméket, és ruhát vesznek a webshopban. A vizsgált időszakban a hölgyek egyetlen darab hangszórót, házimozi rendszert, vagy erősítőt sem választottak, míg például kávéfőzőket, ventillátorokat, vízforralókat és eBook olvasókat közel fele-fele arányban vásároltak a két nem képviselői.

 

Amiben nagy az egyetértés: fizetés utánvéttel

 

Fizetési szokások tekintetében alig találunk különbséget: mindkét nemre egyaránt elmondható, hogy továbbra is a postai utánvétet részesítik előnyben a bankkártyás fizetéssel szemben. A hölgyek esetében 86, míg a férfiak esetében 84 százalék volt az utánvétek aránya, míg a fennmaradó 14 és 16 százalék volt bankkártyás fizetés.

 

Több kategória, több női vásárló

 

Összességében elmondható, hogy a nők jelentősen nagyobb arányban keresik a különböző kategóriák termékeit, és bár az IT és műszaki cikkek kategóriát  egyelőre még a férfi vásárlók uralják, ám ma már hölgyek is több alkalommal vásárolnak IT és műszaki cikkeket, mint bármi mást. Emellett természetesen az is igaz, hogy a férfiakénál jóval nagyobb arányban keresnek ruházati és kozmetikai cikkeket, valamint dekorációs és baba termékeket. A jövőben arra lehet számítani, hogy a bővülő termékkategória kínálatnak köszönhetően mindkét nem nagyobb arányban vásárol majd az ezekbe a kategóriákba tartozó termékeket az online webshop felhasználói közül.

 

Az eMAG az elkövetkezendő időszakban számos olyan kategóriát vezet be, ami igencsak vonzó lesz a női vásárlók számára: a könyvek, a filmek és zenék, valamint az otthoni dekoráció, továbbá még több termék lesz elérhető a parfüm és gyermekjáték kategóriákban is.  

 

Képek: womens-fashion.lovetoknow.com; wordswewomenwrite.wordpress.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50