A frekvenciatenderrel lendületre kap a mobilnet

MTI Sajtóadatbank, 2014. október 2. 12:11

A Magyar Telekom vezérigazgatója szerint a frekvenciapályázat eredményeként lendületet kap a mobilinternet és jelentősen nőhet a 4G hálózat elterjedtsége.

Christopher Mattheisen egy szerdai háttértájékoztatón beszélt a kilátásokról. Hozzátette, hogy az elnyert új frekvenciákért kifizetendő ár - közel 59 milliárd forint - meg fog térülni a vállalatnak. A vezérigazgató kijelentette, hogy a Telekom a jelenlegi 54 százalékos 4G lefedettséggel piacvezető, és belátható időn belül egyben a legnagyobb sebességű negyedik generációs hálózattal fog rendelkezni.

Megerősítette, hogy a szolgáltató jövőre a 4G lefedettség 80 százalékosra növelését tervezi. A vállalat arra számít, hogy rohamosan nő a 4G képes készülékek elterjedtsége is. A Telekomnál jelenleg tíz eladott készülékből hét képes csatlakozni a leggyorsabb mobilinternet-hálózatra, az ezután megjelenő típusoknak pedig már mindegyike rendelkezik majd ezzel a képességgel. A szolgáltatónak jelenleg 250 ezer ügyfele használja a 4G hálózatot.

Christopher Mattheisen elmondta azt is, hogy a Telekom már felkészítette a hálózatát a tenderen elnyert új frekvenciák bekapcsolására, használatba vételükhöz tehát egyelőre nincs szükség új beruházásokra. Amint megkötik a hatósági szerződést - amire 45 nap áll rendelkezésre - és megkapják a rádióengedélyt, a Magyar Telekom jogszerűen használhatja az új frekvenciákat.

A tájékoztatón bejelentették azt is, hogy októbertől új, átalánydíjas - nem forgalomfüggő -  mobilinternet-csomagokat vezet be a Telekom. A tematikus csomagokon belül bizonyos típusú adatforgalom - például közösségi oldalak használata, böngészés és e-mail, éjszakai nethasználat vagy tévézés és filmnézés - korlátlanul felhasználható.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09