Hamarosan jövőbe láthatnak az energiakereskedők

209 millió forintból készül az energiapiac előrejelző alkalmazása

forrás: Prím Online, 2014. szeptember 30. 11:21

Az Új Széchenyi Terv keretében 209 millió forintból valósul meg az a kutatás-fejlesztési projekt, melynek köszönhetően egy, az energiakereskedelmet előrejelzésekkel, elemzésekkel támogató alkalmazáscsomag jön létre. A nemzetközi szinten is újdonságnak számító megoldást a Magyar Kormány támogatásával, a piaci szereplőkkel együttműködve az IP Systems fejleszti.

Az energetikai piac szereplői számára kritikus, hogy a múltbéli adatokból nagy valószínűséggel meg tudják jósolni a piac várható változásait. „Az energiakereskedők más és más információkkal rendelkeznek a piacról, illetve saját fogyasztóikról, ugyanakkor mindenki számára kiemelten fontos, hogy egy alkalmas modell segítségével előre tudja jelezni a piaci folyamatokat” – mondta Hock Tamás, az IP Systems ügyvezető igazgatója.


A szoftverkínálatot megvizsgálva eddig csak egy-egy problémára fókuszáló alkalmazások léteztek, melyek egyrészt elszigetelten működtek, másrészt nem bizonyultak elegendően hatékonynak. Az IP Systems által kidolgozott matematikai modellek és az azokat használó alkalmazás ugyanakkor egyedülállónak tekinthető nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban egyaránt. A kutatás-fejlesztési projekt keretében egy, a közép-kelet-európai energiapiacot átfogóan elemző, a kereskedelmi folyamatokat optimalizáló alkalmazáscsomag készül el.


„Megoldásunk egységes és az összefüggéseket is kezelő rendszerbe ágyazza az energiakereskedői feladatokat. A kísérleti prototípus hatékonyan támogatja a rövid és hosszú távú portfóliókezelési folyamatokat a beszerzési és az értékesítési oldal egyidejű figyelembevételével. Összességében egy teljesen új, az energiakereskedés analízisének teljes vertikumát felölelő, moduláris alkalmazás jön létre, ahol az egyes modulok önmagukban is használhatók” – mondta Hock Tamás.


A kutatás-fejlesztési projekt 2014. március 5-én kezdődött és 2015. szeptember 5-én zárul. A fejlesztést a résztvevők a Kutatási és Technológiai Innovációs Alaptól származó és saját erővel kiegészített finanszírozás keretében valósítják meg. A végterméket az energetikai szereplők lokális telepítésű licenc megvásárlásával vagy felhő alapú (SaaS) alkalmazásként is igénybe vehetik.
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05