Új telephelyet nyitott az IT-Services Hungary Kft. Pécsen

MTI Sajtóadatbank, 2014. szeptember 30. 08:17

A meglévő további üzemeltetését fenntartva új telephelyen kezdte meg tevékenységét és ötven fővel növelte dolgozói létszámát Pécsett a településen jelenleg mintegy 340 munkavállalót foglalkoztató informatikai szolgáltató IT-Services Hungary Kft. (ITSH).

Mint azt Bőthe Csaba, az ITSH ügyvezetője elmondta, az új, 2500 négyzetméteres belvárosi iroda megnyitását az tette szükségessé, hogy régi telephelyét kinőtte a cég. A vállalat tervei szerint a baranyai megyeszékhelyen év végén további ötven, összesen mintegy 400 munkavállalót alkalmaz majd, országos szinten pedig a jelenlegi 3700 fős létszámát közel négyezer főre növeli.

 

A Magyarországon 2006, Pécsen 2012 óta működő ITSH vezetője kitért arra, hogy a megyeszékhelyen rendelkezésre áll a megfelelően képzett munkaerő, így a piaci igényeknek megfelelően képesek lesznek a fejlődésre ilyen szempontból is. Emlékeztetett: az ITSH pécsi története is erre enged következtetni, hiszen a vállalat baranyai megjelenése óta, két év alatt megnyolcszorozta a dolgozói létszámukat. A cégvezető utalt arra, hogy a cég főleg külföldi, meghatározó részben német ügyfelek megrendeléseit elégíti ki.

 

Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere elmondta: a város a hatósági eljárások lerövidítésével járult hozzá az egyébként évek óta kihasználatlanul álló irodaépület rekordidő alatt való felújításához. Úgy fogalmazott, a megyeszékhely számára minden egyes beruházás, telephelybővítés ünnepnek számít, hiszen az ilyen momentumok hozzájárulnak a helyi gazdaság megerősödéséhez. Hozzátette: egy-egy hasonló döntés, bejelentés a piac többi szereplőjének azt üzeni, érdemes Pécsen befektetni, letelepedni, fejleszteni.

 

Az IT-Services Hungary Kft. Magyarország legtöbb embert foglalkoztató ICT-vállalata. A világhálón nyilvánosan megtekinthető céginformációk szerint tavaly nettó 40 milliárd forintos árbevételt ért el, amiből 1,75 milliárd forintos adózott eredmény származott. A társaság 2012-ben 36 milliárd forintos bevétel mellett 1,2 milliárd forintos nyereséget könyvelhetett el. Az ITSH a német T-Systems International magyar leányvállalata.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05