Tervezzük együtt a jövő évet az Országos Marketing Konferencián

forrás: Prím Online, 2014. szeptember 22. 11:31

Marketing Trendek 2015 címmel idén 25. alkalommal rendezik meg az Országos Marketing Konferenciát. A rendezvény idén jubilál, ennek az alkalomnak köszönhetően visszatért az őszi időpontra, így 2014. november 6-án, 24 évnyi szakmai tapasztalattal várja résztvevőit.

Idén novemberben ismét megrendezik az Országos Marketing konferenciát. Az esemény elsődlegesen a szakma, a marketinggel foglalkozó szakemberek, a marketing tanácsadók és szolgáltatók, az oktató marketinges kollégák, a marketing szakma iránt érdeklődők, de egyben minden olyan cégvezető figyelmébe ajánlott, aki tudja, hogy a marketing az egyik legfontosabb a piaci sikerek eléréséhez.

 

A rendezvény programstruktúrája is eltér az eddig megszokottól, hiszen a kutatási eredményeket, valamint a trendeket bemutató plenáris előadások után a Piac és Profit szekció a jövő évi tervezésben, fejlődésben is támogatni kívánja a résztvevőket, mindemellett a Digital Hack blokk többek között bemutatja a legújabb marketingkommunikációs eszközöket, amik elengedhetetlenek lesznek a jövőben.

 

 

A megnyitót követően a plenáris előadások első blokkjában a kutatások kerülnek előtérbe. A Szövetség saját szakmai kutatási eredményeinek ismertetése mellett Dr. Piskóti István a „Marketingtrendek 2015” című előadásával vonja le következtetéseit a jövőre vonatkozóan. Ezt követően Dr. Törőcsik Mária a szakmai kutatást mintegy kiegészítve mutatja be a várható fogyasztói változásokat a „Fogyasztói trendek 2015” című előadása során.

 

A kutatási részt a kommunikációs társzervezetek jeles képviselőinek előadásai követik, az adott specifikus ágazatban várható tendenciákat mutatják be. A marketing szerepe a digitális gazdaságban címmel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviseletében Dr. Kelemen Csaba tart előadást. Majd az izgalmas plenáris zárásaként az Akadémiai Kiadó képviseletében Dr. Veres Zoltán ismerteti a „Tudomány a gyakorlatban” előadás keretében a jövő évi szakkönyv kínálatot.

 

A plenáris ülésen olyan kérdésekre kaphat választ, mint:

 

·         Mit gondol a szakma a jövő évi trendekről?

·         Hogyan változnak a fogyasztói szokások?

·         Milyen új módszertanok várhatóak a piackutatásban?

·         Mi lesz a reklám szerepe 2015-ben?

·         Merre tart a DM szektor?

·         Mik lesznek a PR eszköztárai?

·         Mire készülnek az ügynökségek jövőre?

 

A rendezvény legfőbb célkitűzése, hogy ismertessük a jövő évre várható trendeket, amelyeket a Szövetség piackutatása is hitelesen alátámaszt, valamint a résztvevőket hasznos gyakorlati tanácsokkal, előremutató információkkal, innovatív megoldásokkal vértezzük fel a 2015-ös évre. Résztvevőinket biztosítjuk arról, hogy legalább két olyan gondolatot vihetnek haza, amit hasznosíthatnak és reményeink szerint jól végzett munkájukról is megerősítést kaphatnak. Ha Ön is kíváncsi milyen irányba halad a szakma, csatlakozzon még most az Early Bird akció keretében az Országos Marketing Konferenciánkhoz! Tervezzen együtt a szakma legkiválóbb szakembereivel!

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Magyar cégek férhetnek hozzá Európa legnagyobb innovációs hálózatához

A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jelent az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar vállalkozások számára, hiszen az EIT Health InnoStars kiterjedt hálózatához való hozzáférés kaput nyit számukra az európai partnerekhez és rajtuk keresztül az európai és nemzetközi piacokhoz.

2024. április 9. 13:20

Közel háromezren vettek részt a PlayIT-n

Nagysikerű rendezvénynek, a PlayIT-nak adott otthont a Széchenyi István Egyetem: az országos gamerexpóra közel háromezren látogattak ki. Az esemény minden korosztályt megmozgatott és az egész család számára szórakozást kínált, a campus több helyszínén várták a gaming és az e-sport iránt érdeklődőket.

2024. március 31. 14:29

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.

2024. március 20. 16:03

MI festőrobot szórakoztatta a nézőket a Magyar Ifjúsági Robot Kupán

Az előző évek közkedvelt versenyszámaival, így többek közt a robotszínházzal, robotfocival és a menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 17. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.

2024. március 12. 19:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09