A veszteséges Nintendo év végére fordulatot ígér

MTI Sajtóadatbank, 2014. július 31. 11:32

A cég szerdai jelentése szerint a június végéig tartó pénzügyi első negyedévben a működési veszteség 9,47 milliárd jen (92,70 millió dollár) volt, ami lényegesen rosszabb eredmény az elemzők által várt 4,93 milliárd jennél. A Nintendo bevétele 8,4 százalékkal 74,7 milliárd jenre esett a negyedévben.

A vállalat továbbra is azzal számol, hogy a március végéig tartó pénzügyi évet 40 milliárd jen működési profittal zárja, ami felülmúlja az elemzők által becsült 25,02 milliárd jent.

A Nintendo 510 ezer Wii U játékkonzolt adott el a negyedévben az egy évvel korábbi 160 ezer után. Az 2012-ben megjelent Wii U konzolból mostanáig 6,68 milliót adott el a Nintendo, ez jócskán elmarad a rivális Sony cég tavaly piacra dobott PlayStation 4 játékkonzoljától, amiből 8,7 milliót sikerült értékesíteni.

Kulcsszavak: Nintendo +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09