Továbbra is a Young B.T.S. felel a Fővárosi Vízművek IP telefonrendszeréért
Ismét a Young B.T.S. Kft. informatikai vállalat nyerte a Fővárosi Vízművek karbantartási pályázatát, amely azt jelenti, hogy az elkötvetkezendő négy évben, ahogy eddig is, a cég felel azért, hogy az IP telefonrendeszer megfelelően működjön.
2003 óta dolgozik együtt a Young B.T.S. Kft. és a Fővárosi Vízművek Zrt. Már akkor Alcatel-Lucent telefonrendszereket használtak. A kezdetekkor olyan céget kerestek a rendszer felügfyeletére és karbantartására, amely megfelelő potenciállal rendelkezik, így találtak rá a 100%-ban magyar tulajdonú vállalatra.
Tíz év után ismét feltérképezték a piacot, és tavaly novemberben pályázatot írtak ki. Év végén újra döntöttek, és ennek eredménye, hogy továbbra is együtt dolgozik a két vállalat, ugyanis a megállapodás értelmében négy évig még a Young B.T.S felel a rendszer működéséért.
A jó kapcsolatot mi sem bizonyítja jobban, mint Fritsch Róbert, a Fővárosi Vízművek Zrt. IT igazgatójának gondolatai az eddigi közös munkáról. „A Young B.T.S. Kft.-nél adott volt a szakértelem, emellé pedig magas műszaki tudás és képzettség is társult. Az elmúlt 10 évben maximálisan eleget tettek az elvárásainknak, és olyan extra problémákra is gyors, költséghatékony és rugalmas megoldást kínáltak, melyek fontosak voltak a gördülékeny munkához. Így például a nemzetközi hívások lebonyolítására IP mellékeket helyeztek ki, ezzel lehetőséget biztosítva a Srí Lankán tartózkodó kollégáink eléréséhez és a külföldi kommunikációhoz”
A másik fél, vagyis a Young B.T.S. hasonlóan vélekedik a partneri kapcsolatról. Béke Gyula, a vállalat ügyvezető igazgatója úgy véli, eddig is gyümölcsöző és gördülékeny volt a kapcsolat, és örül, hogy ez a jövőben tovább folytatódhat. Ahogy fogalmazott: „nem utolsósorban a Fővárosi Vízművek Zrt.-vel való munka nagyon jó referenciát jelent számunkra”.
A most aláírt szerződés két új elemmel bővült. Az egyik az, hogy a cég szoftverfrissítési kötelezettséget vállal. Ez azt jelenti, hogy minden elemet a legutolsó verzióra frissítenek, amely lehetővé teszi, hogy a legújabb alkalmazásokat integrálják, így például lehetővé válik a csoporttámogató Teamwork alkalmazás, Unified Communications megoldások (chat, konferenciahívások), illetve BYOD (Bring Your Own Device) alkalmazások és mobiltelefonok használata is.
A másik új elem a folyamatos szoftverkövetés, vagyis automatikusan a Fővárosi Vízművek Zrt. munkatársai a legfrissebb, támogatott rendszerszoftvereket, a legújabb technológiákat és szolgáltatásokat használhatják, mindez pedig hozzájárul a hatékony napi munkavégzéshez.
Legnépszerűbb programok
Szoftver híreink
Letöltés varázsló
Letöltés varázsló
Megjelent a letöltés.com Letöltés Varázslója melynek segítségvel könnyen összeállíthat kedvenc programjaiból egy installáló programot, így pár kattintással telepítheti alap programjait a windowsra.
LETÖLTÉS BLOG
- BKK FUTÁR app Android, iOS és Windows Phone platformra is
- Górcső alatt a G Data mobil megoldása
- Egy program minden eszközre – Kaspersky Internet Security Multi-Device 2015
- Ubiquitous Player – A multifunkciós multimédiás
- Hogyan frissít böngészőt a magyar
- Web2-es böngésző - Flock 3
- iTunes klón vagy kihívó - DoubleTwist
- Megújult a Letöltés.com, már varázsolni is tud
- Instant útifilm képekből - TripWow
- Telepíthető műsorújság - zzEPG