Twitter: megnézhetjük, hányan látták tweetünket

Czipperer Dia, 2014. március 24. 13:40

A Twitter egy megoldással kísérletezik, mely segítségével a felhasználók megnézhetik, hányan látták tweetjüket. Ez eddig csak a hirdetők számára volt elérhető.

Egyelőre még csak teszteli a Twitter legújabb megoldását, amely segítségével a felhasználók megnézhetik, hányan látták tweetjüket. Minden egyes poszt alatt látszik majd egy szám, amely azt jelzi, összesen hány emberhez jutott el a mondanivalónk, kik voltak kíváncsiak rá.

 

Érdekes lehet majd szembesülni vele, valójában mennyire számít, vagy nem számít, mennyi követője van valakinek, milyen népszerűek az egyes tweetek. Elképzelhető, hogy egy kevesebb követővel rendelkező user esetén arányosan sokan olvassák az egyes posztokat, míg egy nagy követői bázissal bíró felhasználó tweetjeit pedig csak néhányan.

 

A Twitter nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban, így azt sem lehet tudni, mik a végleges tervek. A The Verge tippadója, Lydia J. képekkel is szolgált arról, hogy a Twitter iOS kliensében a tweetjét hányan látták, amely, ahogy ő fogalmaz, szorongással tölti el.

 

 

Forrás: TheVerge.com

Kulcsszavak: mikroblog internet Twitter

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36