Nemzetközi innováció-menedzsment konferencia Budapesten

MTI Sajtóadatbank, 2013. december 24. 09:09

Budapest adhat otthont Európa legjelentősebb innováció-menedzsmenttel foglalkozó nemzetközi konferenciájának 2015 júniusában - közölte a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH).

Az ISPIM nemzetközi innovációs szervezet elnöksége döntött arról, hogy Budapest rendezheti a 26. innováció-menedzsmenttel foglalkozó konferenciát. A rendezési jogért Bécs és Lisszabon is jelentkezett, a három város közül esett a választás a magyar fővárosra. A NIH közleménye szerint a konferencia lehetőséget teremt majd a magyar innovációs folyamatok és eredmények nemzetközi szintű bemutatására, az európai, amerikai és ázsiai tudományos, innovációt érintő szakmai kapcsolatok szélesítésére, valamint az innováció-menedzsmentet érintő legújabb trendek és nemzetközi tapasztalatok reprezentálására.
 

A NIH hosszú előkészítő munka után nyerte el a jogot az ISPIM-konferencia magyarországi megrendezésére, amelynek során szorosan együttműködik a Magyar Turizmus Zrt.-vel, az esemény 2015 egyik legjelentősebb hazai konferenciaturisztikai rendezvényének is ígérkezik - idézi a közlemény Deák Csabát, a hivatal stratégiai elnökhelyettesét.
 

A tájékoztatás szerint az ISPIM (International Society for Professional Innovation Management) kutatók, tanácsadók, köztestületek, globális tanácsadó cégek, regionális és nemzeti döntéshozók, innovatív ügynökségek és számos szakmai szervezet által alkotott hálózat. Akkreditált tagjai, delegáltjai vezérigazgatók, középvezetők, professzorok, PhD kutatók. A szervezetnek jelenleg több mint 600 tagja van világszerte, 60 különböző országból akkreditálva. Jelenleg az ISPIM a legnagyobb taglétszámú és legaktívabb innovációs szervezet Európában és világszerte.

Kulcsszavak: innováció konferencia

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36