A Yandex új alapokra helyezi a netes keresést
Bár nincs benn a top hármas listában keresőfronton, a Yandex a világ negyedik legnagyobb keresője. Most úgy tűnik, nagy dobásra készülnek az oroszok, ugyanis a kereső bejelentette, hogy új alapokra helyezi az internetes keresést.
A Google egyelőre még küzd azzal, amin a Yandex átlépett: mi is ez pontosan?
Az ite.hu számolt be arról, mit jelentett be az orosz kereső, a Yandex egy hétvégi, moszkvai konferencián. A vállalat úgy nyilatkozott, hogy elsősorban nem a linkekre koncentrálnak majd a jövőben a kereséseknél, hanem a felhasználói élmény lesz az elsődleges. Ez érdekes fordulat, hiszen eddig az ilyen irányú próbálkozások kudarcba fulladtak.
A Yandex azért döntött úgy, hogy változtat a szellemiségén, mert – ahogy a vállalat vezetője kifejtette – egyre félrevezetőbb eredményeket adnak a linkek. Hozzátette: „Ebben a szektorban és különösen Oroszországban nagyon megbízhatatlan az oldalak linkháttere. Nagyon sok a fizetett és automatikus link, aminek egyetlen célja a találati lista manipulálása. Különösen igaz ez a kereskedelmi szférában.”
Bár még nem minden részterületet érint ez a lépést, kezdetben csak a kereskedelmi tárgyú keresésnél alkalmazzák a megoldást (kb. 10%).
Ezzel szemben a Google teljesen más taktikát alkalmaz ezen a téren. A keresőóriás a hamis linkek kiszűrésére összpontosít (lásd: Pingvin algoritmus), az elmúlt időszakban pedig több nagyobb linkhálózatot is felszámolt.
A Yandex ezzel szemben több mint 800 szempont alapján rangsorolja majd a weboldalakat. Főként olyan tényezők lesznek mérvadóak, mint, hogy mennyi időt töltenek ott a felhasználók, milyen arányban térnek vissza stb. Ennek sikeres azonban még a jövő zenéje.
Kapcsolódó cikkek
- Netkapcsolat nélkül is elérhető lesz a Twitter mobilon
- Megvannak az év legjobb honlapjai
- Már nem csak okostévéken fut a fuso Premium
- ESET tippek a biztonságos online karácsonyi vásárláshoz
- Applikációk televízióra
- Indul a Sulinet+ program
- A Google kampányol, hogy Indiában több nő használja az internetet
- A Google eltávolítja egy gyilkossági helyszín képét a Mapsről
- A Google elszántan küzd a gyermekpornográfia ellen
- Az európai repülőkön is lesz a 3G, LTE hálózat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.