Javultak az Apple mutatói

Czipperer Dia, 2013. október 30. 16:21

Az Apple közzétette negyedik pénzügyi negyedévének (Q4) eredményeit, amely arról tanúskodik, hogy jól teljesít a vállalat.

A vállalat bevételei növekedtek, méghozzá a mostani rekordnak számít, egészen pontosan 37,5 milliárd dollár. A profit 7,5 milliárd dollár.

 

Az eladások terén egyértelműen az iPhone-ok emelkednek ki, összesen 33,8 milliót értékesítettek. iPadből 14,1 milliót, Mac PC-ből pedig 4,6 milliót. Összevetésképpen tavaly ilyenkor 26,9 millió iPhone-t adtak el, és nagyjából ugyanannyi iPadet, mint most (14 millió), vagyis stagnáltak. A Macek eladása viszont csökkent, 4,6 millióról.

 

Ez a mértékű növekedés az új modelleknek is köszönhető (5S és 5C), hiszen, ahogy már korábban beszámoltunk róla, a kezdőhétvégén több mint 9 millió készüléket értékesítettek.

 

Az előzetes várakozásokat meghaladta a mostani bevétel: nagyjából 33 és 37 milliárd közé becsülték. A tavaly ilyenkori bevétele a vállalatnak 36 milliárd dollár volt. 

 

Az ünnepi időszakra további növekedést várnak, becslések szerint 55-58 milliárd dollár körül mozoghat majd.

 

Forrás: TheVerge.com

 

 

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36