Számos e-könyvet távolított el az Amazon online áruházából
A könyvek a szexuális erőszakot jelenítik meg
Az Amazon online könyváruházából számos olyan e-könyvet távolított el, amelyek az erőszakot, vérfertőzést és brutalitást mutatták be. Bár a BBC News szerint továbbra is maradtak ilyen könyvek.
Több könyvet is eltávolított az Amazo Kindle-boltjából, mert egy jelentés arra hívta fel a figyelmet, hogy szexuális erőszakot közvetítenek. Azt mindenesetre érdemes megjegyezi, hogy nem csak az Amazon árusít ilyen tartalmakat, ám a szintén érintett WHSmith és Kobo egyelőre nem reagált. A BBC News szerint az Amazon boltjából sem távolították el az összes ilyen könyvet.
Van azonban a dologgal kapcsolatban egy furcsaság. Eddig, ha valaki kulcsszavak szerint rákeresett egy könyvre, automatikusan szexuális témájú könyveket ajánlott fel neki. Erről az Amazon nem mondott semmit.
A kérdéses könyvek a magánpublikációk szekciójában szerepeltek, ahol a szerzők maguk kínálhatják könyveiket. Bár több szerző is figyelt a kérdésre, sokat feltűntették, hogy a könyv főszereplői 18 éven felüliek voltak. Ám a könyváruház felelőssége annál nagyobb, ugyanis mindenféle ellenőrzés nélkül hozzá lehetett jutni ezekhez a tartalmakhoz.
Jelenleg Nagy-Britanniában az obszcén kiadványokról szóló törvény (OPA) szerint a kiadók felelőssége, hogy megvédjék a közönséget a közerkölcsbe ütköző tartalmaktól.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkek
- E-könyv olvasó alkalmazás az új Windows 8-hoz
- E-könyvek látássérült jogászoknak
- Kerekasztal-beszélgetés az e-könyvekről
- Intelligens könyvkötés
- Az első foci e-könyv: Zimányi Róbert G. tudósítása a Fan zónákról, EB gólbulikról
- Megjelent az első erdélyi magyar e-könyv, Markó Béláról szól
- A-tól Z-ig jövő: Knyiga-fesztivál Belgrádban
- Self-publishing krédó: magyar szerzőtől a globális portálokon is
- Gróf Apponyi Albert életrajzát jelenteti meg a Publio Kiadó
- Egyesülésbe tömörültek az e-könyvkiadók és forgalmazók
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.