Az iPad szorította vissza a PC-ket?
Sokféle elméletet hallottunk már arra nézve, miért csökken drasztikus mértékben a PC-piac, most a Statista mutatott be egy felmérést, ami azt látszik igazolni, hogy az ipad megjelenése vezetett ide.
A felmérés azt látszik igazolni, hogy az iPad megjelenésével együtt a PC eladások csökkenni kezdtek. Az Apple 2010. április 3-án mutatta be táblagépét, amely az ábra szerint negatívan hatott a számítógép eladásokra.
Többféle magyarázat is létezik a drasztikus csökkenésre, például ott van a Windows 8 megjelenése, vagy a táblagépek általános elterjedése, amit a többen gondolnak. Ám lehet. Hogy az Apple-lel kezdődött a folyamat, sokan úgy vélik, ő élesztette újjá a táblagép ipart.
A globális PC szállítások már hat egymást követő egyedéve csökkenést mutatnak, legutóbb ennek mértéke már közelített a 9%-hoz (8,6).
Ennek oka az lehet, hogy a táblagépek egyre jobban kezdik kielégíteni a fogyasztók számítástechnikai igényeit, és mint kiderült, sok számítógép már nem a legkényelmesebb és költséghatékonyabb megoldás.
Forrás: Statista.com
Kapcsolódó cikkek
- Kevesebb iPad-et vesznek az idén
- A táblagépek vetnek véget a PC-korszaknak (1. rész)
- Az androidosok több mint fele nem figyel a biztonságra
- Újfajta ultrahordozható géptípus: Asus Transformer Book Trio
- Lemaradásban az Android az alkalmazások terén
- Nálunk is tör előre a tablet
- ASUS a Computex 2013-on: Elvárások az átalakulás jegyében
- IDC: a táblagép eladások 2015-re túlszárnyalják a PC-ket
- Itt az első asztal nélkül is használható asztali PC
- MSI 27 hüvelykes minden egyben PC játékokhoz
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.