Egyetemisták fejlesztéseit támogatja a Siemens
Másfél millió forinttal támogatja a műegyetemi diákok kezdeményezéseit a Siemens. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Pro Progressio Alapítványának pályázatán elnyert támogatást a hallgatók többek között egy könnyűszerkezetes vasúti jármű építésére és a LEGO irányítástechnikai laborjához kapcsolódó fejlesztésre használják fel. Együttműködésüket tavasszal hosszabbították meg, melynek egyik eleme a mostani pályázat is.
Négy hallgatói projekt összesen másfél millió forintos támogatásáról döntött a BME Pro Progressio Alapítványának pályázatát elbíráló szakmai bizottság. A döntés során azt tartották elsősorban szem előtt, hogy az innovatív hallgatói kezdeményezések hosszú távon a lehető legtöbb diák szakmai fejlődéshez járuljanak hozzá.
A Közlekedésmérnöki Szakkollégium könnyűszerkezetes vasúti jármű építésére fordíthatja a pályázati forrást, amely a gyakorlati tudás elmélyítését erősíti. Az Energetikai Szakkollégium munkájának támogatására, rendszeres vitafórumok megszervezésére, a Simonyi Károly Szakkollégium pedig a LEGO irányítástechnikai laborjához kapcsolódó fejlesztésére használhatja fel a pályázati forrást. A BME Mechatronikai Szakosztálya laborfejlesztésre és szabályozástechnikai demo rendszer fejlesztésére kapott támogatást, amely hosszú távon növelheti majd az oktatás színvonalát.
A pályázati támogatás nyerteseinek Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át a „Hallgatók a szakmai kiválóságért” elismerést. A Siemens tavasszal hosszabbította meg a másfél évtizede fennálló stratégiai partnerségét a BME-vel, emellett az elmúlt években több hazai egyetemmel is együttműködési megállapodást kötött. Ezek keretében a vállalat összesen listaáron egymilliárd forintot meghaladó értékű szoftvertámogatásban részesített több műszaki felsőoktatási intézményt, illetve egyetemisták projektjeihez, ígéretes fejlesztéseihez biztosított támogatást.
Kapcsolódó cikkek
- Ozone Zöld-díj 2013
- Öt éven belül dupláz a Huawei
- Egyetemistákkal dolgozik a Canon
- A városra figyel a világ
- Felvásárlással erősít az SAP
- Startup programot indít a Microsoft
- Még két hétig lehet jelölni a Kovács Attila-díjra
- Ismét pályázhatnak az Üzleti siker honlappal-díjra a vállalkozók
- TEDxCity2.0 – innovatív megoldások a jövő városáért
- Yahoo: 800 millió aktív felhasználó
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei
Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.
Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei
Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.
Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH
Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.