Előadások a média és az internet veszélyeiről és azok kiküszöböléséről
Az öngyilkosságot helytelenül bemutató tudósítások növelhetik az öngyilkosságok számát, ezért a hírközlési és médiabiztos - az Egészségügyi Világszervezet javaslatát követve - ajánlásokat fogalmazott meg az ilyen esetek megjelenítésére a médiában. Bodonovich Jenő A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra című konferencián, Balatonalmádiban ismertette javaslatait.
A biztos hangsúlyozta: az öngyilkosság tényét csak akkor kellene közzétenni, ha az feltétlenül szükséges. Kerülni kell az eset környezetének vagy az elkövetés módjának bemutatását, emellett az érzelmi háttérről sem lenne szabad beszámolni. Csökkenti az utánzások számát, ha az öngyilkosságot a média lelki zavar hatásaként mutatja be, és azt hangsúlyozza, hogy az megelőzhető lett volna. Bodonovich Jenő a híradásokban szerepeltetné a krízishelyzetben lévőknek létrehozott segélyvonalak elérését is.
Rakoncza Zsolt, a Symantec Hungary üzletágvezetője a világhálón és a mobiltelefonokon érkező fenyegetésekkel kapcsolatos szülői feladatokról és a rendelkezésre álló eszközökről beszélt. Azt mondta: tavaly világszerte mintegy 560 millió áldozata volt az internetes támadásoknak.
Mivel a gyermekek bevallottan látogatnak olyan oldalakat, amelyekről tudják, hogy szüleik nem engednék azt, a felnőtteknek fontos feladatuk van ezen a téren - hangsúlyozta. A többi közt meg kell tanítaniuk gyermekeiket a közösségi oldalak biztonsági beállításaira, arra, hogy jelszavaikat ne adják ki még a barátaiknak sem, és csak szülői felügyelettel töltsenek le bármit az internetről, a folyamat során ugyanis az adathalász programok aktívak lehetnek. Kerülni kell a személyes adatok megosztását vagy másokat ábrázoló fotók közzétételét.
A cége által nyújtott, ingyenes Norton Family programot bemutatva elmondta: azzal a szülők nyomon követhetik gyermekeik számítógépes és okostelefonos aktivitását, ami alapján beszélgetést kezdeményezhetnek velük. A program segítségével láthatóvá válik, mely oldalt próbál megnyitni a fiatal annak ellenére, hogy az tiltott számára, továbbá a gyermek aktivitása a közösségi oldalakon, hogy mire kíváncsi a kereső oldalakon és az is, hogy milyen időpontokban használja mobiltelefonját. Ez utóbbival kiszűrhető, hogy a tanórákon tegye azt.
Kapcsolódó cikkek
- Akkor most mi van jogilag a kommentekkel?
- Okostelefonozni tudnak, cipőfűzőt kötni nem
- H95 Bűvösvölgy: évente tízezer diákot várnak az új médiaértés központba
- Médiakonferencia fókuszban a fiatalokkal
- Óvodások kommunikációs eszközhasználatát vizsgáló dolgozatot díjazott a Magyar Telekom
- Rájár a rúd a rémhírterjesztő kínai bloggerekre
- Pekingben online platformot hoztak létre az internetes rémhírek ellen
- Elutasítja a brit tervet az internetes tartalmak szűrésére az EBESZ illetékese
- A britek törvényben korlátoznák gyerekekkel kapcsolatos tiltott tartalmak elérését
- Kovács Attila-díj 2013: Idén is keresik az információs társadalmat népszerűsítő újságírókat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.